http://www.magyarszentmiklos.eu hu Magyarszentmiklós http://www.magyarszentmiklos.eu/h/kutatassvabok.pdf A dél-zalai sváb települések német kisebbségeinek történeti és identitás vizsgálata Wednesday, 30 March 2011 18:33:36 -0600 http://www.magyarszentmiklos.eu/h/nyomtatvanyok.html Számítógépen kitölthető nyomtatványok Saturday, 02 April 2011 17:55:36 -0600 http://www.magyarszentmiklos.eu/h/rendeletek.html Magyarszentmiklós Községi Önkormányzat hatályos rendeletei Friday, 15 April 2011 16:00:36 -0600 http://www.magyarszentmiklos.eu/h/rendezvenyek.html Magyarszentmiklós község Német Kisebbségi Önkormányzata szeretettel meghívja Önt és kedves családját a Vas és Zala Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Kórustalálkozójára. Program: 13:30 Szentmise (a helyi katolikus templomban) Köszöntő: A rendezvényt megnyitja: Czinki Ferenc, Magyarszentmiklós Község Német Kisebbségi Önkormányzat elnöke. Beszédet mond: Unger Ilona, a Vas és Zala Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetségének elnökhelyettese. Vas és Zala Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok kulturális csoportjainak műsora. Közreműködő csoportok: Magyarszentmiklósi Ifjúsági Kórus, Szepetneki Királyi Kórus, Rábafüzesi Német Asszonykórus, Alsószölnöki Német Asszonykórus, Kőszegi Alpensanger, Kőszegfalvi Nemzetiségi Kórus, Pornóapáti Kórus, Vaskeresztesi Német Nemzetiségi Kórus. Tuesday, 01 June 2010 16:22:36 -0600 http://www.magyarszentmiklos.eu/h/rendezvenyek.html Kedves Gyerekek! Hamarosan itt a Húsvét! Szeretettel hívunk benneteket a húsvéti kézműves és játszóházba 2010. március 20-án délelőtt 10 órától a kultúrházba, ahol sok és érdekes foglalkozáson vehettek részt! Önkormányzat Magyarszentmiklós Sunday, 14 March 2010 16:22:36 -0600 http://www.magyarszentmiklos.eu/h/tortenelem.html Kanizsától észak-nyugatra találunk ma egy másik Szentmiklóst, amelynek későbbi neve Németszentmiklós, illetve Magyarszentmiklós. 1278-ban névben tűnik fel, Szentmiklósi Jakab mester fia János nevében, aki Zala nevű birtokát eladta a Salomváriak őseinek, Demeter fiainak. Szentmiklóst akkor úgy határozták meg közelebbről, hogy Kanizsa mellett fekszik, de S. Nikolao de iuxta Kanysa, ami csak a Kanizsa vizére vonatkozhat, s így erre a Szentmiklósra kell itt gondolnunk. 1343-ban a veszprémi Káptalan kiküldöttei előtt úgy rendelkezett Katalin asszony, Dénes özvegye, hogy Szeglakszentmiklós falu vagy birtok felét mely a Kanizsa-folyó mellett fekszik - unokájának, Margit lánya urának, Kozma fia leányának Ilonának adja, Gyovadi Márk fia Miklós feleségének. Megemlítette akkor Katalin, hogy ez a birtok őt és leányait hitbér, illetve negyedik lehetőség fejében illeti meg. 1358-ban azután ez az Ilona asszony, akkor még Gyovadi Márk fia, Miklós özvegye, e birtok felét eladta 20 márkáért Kanizsai János mesternek. Azt mondta a birtokról ekkor, hogy a nagyanyja adta neki esküvője alkalmával. Így jutott tehát ez a birtok a kanizsaiak kezére! 1358-ban Kanizsai Lőrinc fiai, János és Benedek, tiltják ki Egyed fia, András fiait, akiké volt Szeglak másik fele, hogy ezt elidegenítsék, Mórichelyi Farkast pedig annak megvételétől vagy bármi címen való elfoglalásától. A következő évben megismételte ezt Kanizsai János, s akkor Miklós bán fiait tiltotta el annak megszerzésétől. Úgy látszik azonban, hogy 1359-ben Miklós volt bán fia Lóránd elfoglalta mégis Szentmiklóst, mert Kanizsai János ez évben megidéztette Lórándot, hogy adjon számot arról, hogy miért tartja elfoglalva Szeglakszentmiklóst. Azonban hiába ismételték ezt meg számtalanszor, később már a fiát idézve meg, azok egyike sem jelent meg, és a per még 1365-ben is folyt. 1375-ben e birtok miatt Szentgyörgyi Mátyás fiai pereskedtek Csapi László fiaival, s az ítélet úgy szólt, hogy a birtok negyedét a Szentgyörgyiek, háromnegyedét pedig a Csapiak kapták meg, s őket a zalai konvent ellentmondás nélkül be is iktatta. A Szentgyörgyiek is a Bikács nemzetségből valók voltak, s András említett fiait, akikkel többször találkoztunk, 1343-ban például Szentgyörgyieknek nevezik! Most azután hosszú ideig nem hallunk róluk semmit, csak 1452-ben olvassuk azt, hogy Csapi Tamás fia Máté Csapi, Szentgyörgy, Szentmiklós stb. birtokait elzálogosította Páti Török László fiainak, 1455-ben pedig a fivérének, Csapi Andrásnak. 1458-ban Csapi András birtokai közt olvassuk itteni részeit is, s ezeket 1465-ben a leányaira hagyta. Csapi egyik lánya, Lónyai Alberthez ment feleségül aki 1478-ban a nővére iránt való szeretetből neki - B. Both Jánosnénak és urának - eladta részeit, így az ittenieket is 2000 forintért. A XV. század derekán tűnik itt fel a Damonyai család, amely itt később is birtokos volt. A család már előbb is szerepelt: 1443-ban találkozunk Damonyai Benedekkel, aki valószínűleg a Kanizsaiak familiárisa volt ekkor. Előnevet ekkor nem adtak nevéhez, de 1448-ban már Szentmiklósi előnévvel szerepelt Damonyai László, Berzencze szomszédai között. 1504-ben királyi ember volt Szentmiklósi Damonyai Mihály, Szerdahely vidékén, 1506-ban Damonyai Miklósról olvasunk, aki itt birtokos volt. 1509-ben Gyűrűsi János deák (más néven Isabarü), aki unokatesvére volt Damonyai Miklós-nak, Eufémia, a lánya iránti rokoni szeretetből neki adta itteni részét, Miklós ekkor már nem élt. Az 1513-i adólajstrom Óbornak és Kacorlak közt sorolja föl és Damonyai Mihálynak 3 jobbágyportáját említi. 1513-ban ez a Mihály és fivérei, Tamás és János deáknak néhai Damonyai Andrásnak a részeit, aki János deák atyja volt, s az ő édestestvérük, miután azokat jogtalanul (contra salutem animi) bírta. Damonyai Tamás 1519-ben itteni kúriáját 10 hold földdel s egy réttel a Fűzvölgyben s egy fél jobbágytelket, valamint egy szőlőt az Elek-erdeje nevű szőlőhegyen eladott Gyűrűsi János deáknak, aki nem volt más, mint az említett Isabori János deák. Gyűrűsi János deák azután 1526-ban Tamásnak a részét, amelyet megvett, a 10 hold földet, a jobbágytelek felét, egy rétet, szőlőt és egy elhagyott malom negyedét a Szerdahely-patak vizén, amelyet Kaczor Miklóstól cserélt, eladta Semjéni Andrásnak és gyermekeinek. 1522-ben Damonyaival és Semjénivel találkozunk itt. A BETELEPÍTÉS: Kanizsa felszabadulása után megélénkült a birtokforgalom. Pacsay Zsuzsanna az örökölt 2 pusztát és 2 falut hamarosan eladta 200 magyar forint örökáron a zalaegerszegi Bedó Szabó Mártonnak és utódainak. Szabó Márton a homokkomáromi szőlőhegyet 1695-ben 12 évi szabadsággal (addig nem kellett bért fizetni) kanizsai lakosoknak adta ki betelepítésre azzal, hogy ezen idő elteltével cenzust és tizedet kötelesek utána fizetni. Bedó Szabó és fia csakhamar a többi Lőrinte örökösöktől is összevásárolták itteni, szentmiklósi és obornaki birtokrészeiket, majd 1800 Ft-ért az egészet eladták báró Schenkendorf Farkas Kristóf kanizsai várkapitánynak, aki itt allodiumot (hűbéri szolgáltatástól mentes, szabad birtok) létesített. Schenkendorf külföldiekkel szándékozott betelepíteni a török időben elnéptelene-dett uradalmakat, de a Rákóczi-szabadságharc alatt kifosztották és felégették a majorságot, sőt még a templomot is. Azt pedig, ami a zavaros időben megmaradt, elhurcolták a környékbeliek, a gabonát is learatván. A telepítés pedig sok kiadással járt volna. 1705-ben a majorsági szőlő 18 akónyi bort termett, a jobbágyok pedig tizedet adtak szőlőjük után. 1716-ban már 98 birtokosnak volt szőlője a homokkomáromi hegyen, és 42 gazda élvezett még mentességet. Az uraságnak jövedelmet jelentett a gabonatized és a boglyapénz is. A faluban működött egy sörfőző-ház. Virágzott az állattenyésztés, sok szarvasmarhát, kecskéket, juhokat tartottak. A makkos erdőben sertéseket hizlaltak, sőt az obornaki erdőben még a környező falvak gazdái is makkoltattak, melynek fejében bért fizettek. Schenkendorf halála után a birtokot özvegye örökölte, aki ugyancsak megkísérelte betelepíteni Homokkomáromot és a környéken lévő majorokat, mert hiányzott a munkáskéz. 1716-ban 8 árendás jobbágy és 3 robotos nevét küldte meg a szerződés szövegével együtt a vármegyének, de próbálkozása, biztos a szigorú feltételek miatt, nem járt sikerrel. Elkeserítette az özvegyet az is, hogy a zavaros időben a környező falvak lakói továbbra is loptak, kaszálták a rétjeit, learatták a gabonáját, makkoltattak erdeiben. Ezért 1717-ben 8000 részes forintért eladta a birtokot báró Esch Ferenc királyi ezredesnek, ő pedig visszatért hazájába. Báró Esch Ferencnek nagy érdemei voltak e térség életének újraindulásában és felvirágoztatásában. Helyesen látta be, hogy a gazdasági és társadalmi élet csak úgy szilárdulhat meg, ha a gazdálkodáshoz biztosítja a szükséges munkaerőt. Magyar betelepülőkre nem nagyon számíthatott, hisz az elődjének sem sikerült, mert szinte mindenütt hiányzott a munkáskéz. Ezért belső telepítés helyett idegenekkel, elsősorban a németekkel próbálta a töröktől okozott vákuumot kitölteni. A XVII. század végén és a következő elején nem volt szokatlan nagyobb tömegek átköltözése egyik államból a másikba. A merkantilizmus (csak a tőke, az egyén érdeke a fontos) magában véve is elősegítette a képzett ipari munkaerők átültetését. Vallonok, olaszok, hollandi zsidók költöztek nagy számban német területre, ahol a harmincéves háború után újraélesztették az ipart és kereskedelmet. De hasonlíthatatlanul nagyobb tömegek mozdultak meg a nantes-i ediktum (uralkodó által kibocsátott törvényerejű rendelet) visszavonására, amikor 50 000 hugenot (francia kálvinista) család, azaz 300 000 főnyi tömeg hagyta el Franciaországot. Hollandiába a század végéig 75 000 francia költözött, s Poroszország hasonlóképpen a beköltözésekből lett naggyá. Egyedül Nagy Frigyes uralkodása alatt mintegy 400 000 ember vándorolt be az országba. Ebbe a nagy mozgásba illeszthető be tehát a magyar föld benépesítését célzó kolonizáció, amely a hugenotta tömegek költözésének befejeztével indult meg, s magas kultúrájú iparos népesség helyett már csak földművelőket és szegény kisvárosi iparosokat hozhatott be, hisz az elpusztult földön elsősorban mezőgazdasági termelőkre volt szükség. Ilyent akkor leginkább a Rajna-folyó mindkét partja szolgáltatott, melyet a Saar-vidék-től Hessenig és Frankenig XIV. Lajos rablóhadjáratai és a spanyol örökösödési hadjárat pusztítottak évtizedeken át úgy, hogy ott a lakosság szegénysége nem sokban különbözött a harmincéves háború okozta nyomortól. Erre a fegyverzajtól megfélemlített népességre súlyosan nehezedett a sok kis egyházi és világi uralkodó, territoriális (meghatározott földrajzi helyre vonatkozó) fejedelem hatalma is, akik ekkor mindnyájan "XIV. Lajost" játszottak, mindegyik "Versaillest" épített magának és költséges barokk udvartartásával szokatlanul megterhelte a többnyire szerződéses viszonyban lévő, de szolgáltatásait fizetni nem tudó, s így szinte földhöz kötött alattvalókat. Emellett a badeni alemann , Württenbergi sváb területen a parasztbirtokon egyetlen fiú, a legifjabb örökölt, ami a XVIII. század békésebb viszonyaival beköszöntő nagyobb szaporaság mellett rendkívül megnövelte a kivándorlásra kész emberek számát. Ezeken a vidékeken nem hangzott el hiába III. Károly és a magyar földesurak hívó szava. A birodalmi jobbágyok nem maguktól, nem hivatlanul jöttek, nem is jöhettek úgy, mert földesuruk el sem engedte volna őket. Áttelepítésüket minden esetben hosszadalmas tárgyalás előzte meg. Hogy a magyarországi földesurak sikerrel fordulhassanak a német fejedelmekhez és birtokosokhoz, szükség volt a császár előzetes közbenjárására. Ismert III. Károly több levele, melyekben különböző fejedelmektől, hessen-darmstadti, hessen-casseli landgrafoktól, a mainzi érsektől kért engedélyt, hogy a török háborúkban az "ősi ellenség" kiűzése közben elpusztult Magyar-országot, a kereszténység e védőbástyáját németekkel népesíthesse be. Ilyen császári kérések érkeztek az egyes birodalmi kerületekhez is, s amennyiben ott nem támadt nehézség, csak-hamar megjelentek az illető falvakban a császári telepítési biztos (populations kommissar) emberei, vagy az egyes magyar urak verbuválói, akik nem egyszer plakátszerű nyomtatott röplapokon próbálták a népet kivándorlásra csábítani. Ígértek nekik szabad utazást a Dunán, egészséges, friss vízben bővelkedő, termékeny földet, annyi szántót, rétet, szőlőt, erdőhasználatot, amennyit még a leggazdagabb paraszt is alig élvez Németországban. S ami a legfőbb, megígérték nekik, hogy 200 forintér kész házat, szekeret, ekét, boronát, négy ökröt, két lovat, négy tehenet, három borjút, két sertést és az első termésig teljes élelmet kapnak. Ígéreteiket azonban, különösen III. Károly idejében nem mindig tartották be, mivel a földesurak az költséget sajnálják, tehát lassan ment a betelepítés. Pedig nem egyszer Pestig maguk költségén jöttek le a telepesek, de letelepítésük és lehető állapotba helyezésük nagy gondot, és hatalmas pénzbeli és természetbeli befektetéseket kívánt a földesúrtól. Nagyobb tömegekben, rendezettebb viszonyok között csak az 1720-as években indult meg a telepítés. A szatmári béke után, a békésebb viszonyok között, III. Károlynak a sváb kerület katolikus rendjeihez intézett felhívására, több ezer ember jött be távoli tartományokról, kiknek viszontagságai úgy nálunk, mint volt hazájukban élénk emlékezetben maradt. Ezek lehet tek az első svábok, akiknek neve aztán átszállott minden, más XVIII. századbeli német telepesre. Károlyi Sándor szerint 14 000 főre ment számuk, s közülük ő maga 1500-at fogadott be birto kaira. Sok volt köztük a pénzes ember is, aki ugyan szintén költséget jelent a földesúrnak, de megtelepedve százezreket ér. Így látta előre a telepesítés gazdasági előnyét a korszak legnagyobb stílű magyar agráriusa. Viszont még több volt köztük a szegény, akinek sok a gyermeke, s a tejért csaknem meghalnak. A török korszak alatt elvadult magyar föld sok veszedelmet rejtett a jövevények számára, ismeretlen volt minden, hozzá kellett szokniuk a mocsaras, lázakat termelő éghajlathoz. Amíg ez megtörtént, az első beköltöző nemzedéknek tetemes hányada betegedett meg és pusztult el. Minél nagyobb lett a magyarországi kereslet az új telepesek iránt, annál inkább meggondolták a német földesurak, engedjék-e saját munkaerőiket, s ezt csak akkor voltak hajlandók megtenni, ha abból nekik is hasznuk származott. Míg eleinte eltekintettek a császár kérésére az ún. manumissió, az elbocsájtási illeték lefizetésétől, utóbb már rendesen megkövetelték azt a távozó jobbágyoktól. Egészen szegény ember kevésbé jöhetett el, mert az itteni berendezkedésre is kellett, ha nem is a császári Pátensekben (nyílt parancs) megkövetelt 200, de legalább 60- 120 forintja egy-egy új telepesnek. ily módon gyorsan emelkedett a bevándorlók színvonala, rendes dolgos emberek jöttek. Akik otthon korábban iparosok voltak, gyorsan beletanultak a hazai mezőgazdaságba, és főként szorgalmukkal jó nevet szereztek maguknak. A Magyarországra bevándorolt tömeg a nagy német nyelvterület legkülönbözőbb vidékeiről szűrődött össze. Észak-német alig akadt közöttük, mivel III. Károly, atyjával, I. Lipóttal ellentétben, csak a katolikus telepedést volt hajlandó előmozdítani. Az események pontosítása végett megkeresték a koblenz-i illetékeseket, akik készséggel segítettek. Névszerint, Klaus és Hildegárd Sauerborn házaspár. Ők felkeresték a koblenzi városi és az illetékes megyei levéltárat, hogy e témára vonatkozó adatokat találjanak. Kérdéseimre a következő válasz érkezett: 1711: a Rákóczi-szabadságharc vége Magyarországon. A Szatmári-békében elismerték a Habsburg-ház királyi örökösödését, amit az egész birodalomban ismertettek. A kivándorlás indítékaként említik meg a kecsegtető ígéreteket: 40 margen (hold) föld, ház, négy ló, egy tehén stb. Abban az időben Koblenzben és környékén hideg nyarak voltak, sok zivatarral, jégesővel, ami eredménytelen aratást eredményezett. Ismeretes az is, hogy sokszor volt áradás a Rajnán és a Moselen, pl. 1720-ban 8,21 méter, 1740-ben 9,38 méter. 1712-ben nem várt nagy tömegek nyomultak Magyaroszág felé úgy, hogy Ausztria lezárta a határait. A visszautasítottak számára befogadó tábor létesült az Ulm melletti Leipheim-ben 1712. október-1713. január között. , A magyar mágnások továbbra is áttelepülőket toboroznak, mert Magyarország újra be akarja népesíteni a törökök által elárvult vidékeket. Koblenzben abban az időben az uralkodó választófejedelem tilalma ellenére, a Metternich-udvarházban (az épület ma is megvan a Münzplatzon - Münz téren) volt egy titkos toborzóiroda, oda irányították a Magyarországra kitelepülni szándékozókat. Az irodát gróf Franz Georg von Metternich vezette (az ismert Clemens von Metternich herceg, osztrák kancellár apja). A gróf igyekezett az osztrák érdekeket segíteni, ezért a kitelepülni szándékozóknak menlevelet (menetlevél) és útlevelet adott Bécsig. Így ő az embereket átcsempészte a határokon. Monday, 08 October 2007 10:46:36 -0600